St. Bernardus Abt 12


Nem jöttem rá, mi az a 12, de megkóstolom majd a 8-ast is, hátha segít…; ép  most kortyolom, és nem igazán tudok mit írni, mert nem annyira bűvöl el. Viszonylag elég édes, kevés keserű utóízzel; először azt hittem, nem volt elég hideg, de most, hogy elég hideg, ugyanolyan, mintha nem lenne elég hideg. Nem akarom fokozni: nem annyira jött be.

Efes

Török sör, van belőle pilseni és tuborg. Nem tudom, hogy ezek mennyire hivatalos elnevezések, a német fickó illette őket ezzel. A pilseniben magasabb a cukortartalom, a másik pedig kesernyésebb és szűretlen. Nekem a pilseni ízlett jobban, még melegen is fogyasztható(!). Efezust hívják így mellesleg törökül.

Efes_logo.jpg

Bónusz: tipikus török pia: Raki. Talán az abszintra emlékeztet a legjobban. A többiek szerint negro. Vízzel hígítják.

raki.jpeg

Egyébként a török étel finom. Egy kissé már kezdek ugyan besokalni a hústol és a joghurttól, de sokkal jobb hozzávalókból készítik, mint a német ételeket. Minden sósabb, mint otthon.

Aktuális kedvenc desszert: Küfele.

index.jpeg

Este kipróbáltam a vízipipát is (sisah). Semmi extra. Se jó, se rossz. Kicsit ugyan beleszédültem, amikor túl sokáig szívtam. Az elején rosszul csináltam egyébként, mert igyekeztem lenyelni… Mint kiderült, az a lényeg, hogy hosszasan beszívod, aztán kifújod. Az a menő, ha nagy a füst, amit nem volt nehéz produkálni, úgyhogy igen népszerű voltam.